1. fejezet 3. rész

- Itt a nyár, Nate. Gyere velem, menjünk a nagyihoz. Találkozhatnál végre te is apuval. Öt éve nem látott téged, hiányzol neki. Sőt, nyáron újraélhetjük az egész gyerekkorunkat. Ott van Jess, Amy, sőt még Danny is. A gyerekkori barátok, akik sosem hagytak minket cserben. Meglátod, jót fog nekünk tenni ez a kis út. – mondtam már a leghiggadtabb, s legmeggyőzőbb hangomon. A válaszát ismét nem vártam meg, csak folytattam: - Van tíz perced, hogy összepakold a cuccaidat. Rendet is kell tenned. Én gyorsan megleszek, és megbeszélem anyuval is. Pénzem most van, egész évben erre gyűjtöttem, majd nagyiék boltjában is dolgozni fogok. Kifizetem az utadat odafelé. – Elővettem a bőröndjét, majd kiszaladtam a szobából. Az ajtón kilépve még visszanéztem, Nate lágy mosollyal rám kacsintott, és nekilátott a pakolásnak. Boldogan pakoltam össze a szobámat, pakoltam be a bőröndbe.
- Anyu! – kiáltottam a fürdőből, amikor az utolsó sminkcuccomat is magamhoz vettem. – Gyere a szobámba! Beszélnünk kell!
A hangos kiáltásra Carl lépett a fürdőszobába. Látszott rajta a gyűlölet, s hogy alig várja az indulásomat. Morcosan rám nézett, majd a lehető legmélyebb, legmogorvább hangjával belekezdett mondanivalójába. – Anyád nem ér rá! Takarít! Neked is azt kéne, nem pedig itt kiabálnod fölöslegesen!
- Oh, Carl! Hogy te milyen butuska is vagy. Nézz csak oda, - a szobám felé mutattam, ahol akkora rend volt, mint egy patikában – csillog-villog az egész szobám. Ezzel szemben te, te bűzlesz. Nem tudom eldönteni, hogy te vagy ilyen büdös, vagy csupán a belőled áradó alkohol szagát érzem.
Carl keze már épp lendült volna. amikor Nate megfogta a csuklóját. – Tedd le a kezed azonnal, ha nem akarsz nagy bajt magadnak! – mondta selymes hangon, kicsit lenézve azt a szemét alakot. Carl hátat fordított, majd kiment.
- Mary Anne, a lányod téged keres! - mondta kicsit hangosan, kicsit nyájasabban, mint nekem. Anya előtt nagy színész volt. Ő sosem jött rá, hogy hogyan is beszél velünk ez a féreg.  Pár perc elteltével anyu már a szobám ajtajában várt rám.
- Beszélni szeretnél? Csak nem az úttal van gond? – A hangja kicsit ijedt volt, mintha le akart volna rázni.
- Ne aggódj, anya. Nem maradok a nyakatokon. Nate nehéz napokon van túl, sok rossz dolog érte. Majd ha szeretné, akkor ő maga is elmondja neked, most azonban tényleg az út is fontos tényező. Szeretném, sőt még ő is szeretné, ha velem jöhetne. – A mondatomat alig tudtam befejezni, de anya felháborodottan már válaszolt is.
- Szó sem lehet róla! Hogy képzelitek ti ezt?
- Apa és ő már évek óta nem látják egymást. Tudod jól, hogy mindkettőjüknek szüksége van erre a találkozóra!
- Apátok egy alkoholista volt! Örülj neki, hogy téged elengedlek!
- Carl sem jobb! Sőt... Azon felül pedig te is jól tudod, hogy nem alkoholista. Egyszer ivott és volt egy hatalmas balesete, amikor persze rád nem számíthatott. Te mással hetyegtél, mikor segítségre volt szüksége! Nem tilthatod meg Nate-nek, hogy velem jöjjön, ha látni akarja a saját apját! – A beszélgetésből hangos vita, majd veszekedés lett.
- Ne merészelj velem így beszélni! Mégis kinek képzeled magad? Tudod mit? Menjetek csak, ne is lássalak titeket!
- Anya, te ittál? Hogy mondhatsz ilyet? – erre a mondatra a négy éves testvéreim a szobaajtóm előtt teremtek. Sophie és Andrew sokat hallottak már minket veszekedni, de így még sosem. Ők már Carl gyerekei, így félek, ha Nate és én is elmegyünk, rettenetes életük lesz, de remélhetőleg nem négy éves korukban kezdik el tönkretenni az életüket.
- Sophie, Andy, gyertek gyorsan ide – mondtam nyugodt hangon. – Semmi baj sincs, nem kell sírni. Anyu nem szeretne minket elengedni az apukánkhoz. Tulajdonképpen csak Nate utazását nem szeretné. Ezért nektek igazán nincs okotok a sírásra. Fussatok gyorsan Nate-hez és mondjátok neki, hogy jöjjön ide. Rendben? Na, gyerünk gyerekek. – Kis tappancsaikat buzgón szedték, hogy szóljanak a bátyjuknak. Anya ekkor már kicsit enyhébb volt, de bocsánatot sohasem kért.
- Itt vagyok, mit szeretnétek? – Nate hirtelen meg is érkezett. Kezdtem volna a szónoklatomat arról, hogy anya ezért, és ezért nem akarja elengedni, de mire elkezdtem volna, anya már mondta is a magáét.
- Mindketten kaptok pénzt az útra. Kiviszlek titeket a reptérre, felültök a gépre, amikor megérkeztek felhívtok, és minden nap üzentek, hogy mi van veletek. Megértettük egymást? Pakoljatok, lassan indulnunk kell, hogy le ne késsétek a járatot.
Mindketten hihetetlenül meglepődtünk, de összekaptuk magunkat, s indulásra készen álltunk.

1. fejezet 2. rész

- Te atya ég! Én tényleg ennyire gáz lennék? – Gondoltam magamban. Teljesen normális ember vagyok, de mikor a közelembe jön, úgy érzem, nem tudok megszólalni. A gyomrom pillangózik, lábaim megremegnek, s teljesen eszemet vesztem. Évek óta ezt érzem, ugyan az a felemelő, mégis pokolian fájó érzés kísért a közelében.

            Hazafelé a kocsiban már azon gondolkodtam, hogy milyen ruhákat vigyek majd a nagyihoz. Belleair városban lakik, ami merőben más, mint Springfield. Úgy öt éve költöztünk Springfieldbe anyuval, miután a szüleim elváltak. Minden évben az egész nyarat a nagyinál töltöm, ahol apu is él. Annyira eltöprengtem, hogy mit vigyek, s mit hagyjak itthon, hogy idő közben már haza is értem. Leparkoltam, s bementem, az emelet irányába indultam, amikor anya hirtelen elém toppant.
- Hová, hová kisasszony? – A megfelelő anyai szigor hatszorosa volt a hangjában. Fogalmam sem volt, hogy most mit tehettem, de türelmesen kivártam a folytatást. – Azt ígérted, hogy...
- Hogy indulás előtt összepakolok a szobámban, tudom nagyon jól. Most fogok bepakolni a bőröndbe, így csak most fogok összepakolni.
- Nem! Azt ígérted, hogy elmész az öcsédért azt iskolába. Ezzel szemben 10 perce jött haza. A ruhája tiszta mocsok volt, senkihez sem szól.
- Anyu, Nate csupán egy évvel fiatalabb nálam, – mikor ez szóba kerül, mindig eszembe jut, hogy akkor anyuék még igen csak szerethették egymást apával. Hisz olyanok voltak, mint a nyulak. Ahhoz szeretet is kellett, nem? – szerintem ő is elég ügyesen tud vigyázni magára. Amúgy ha ennyire zavar, akkor beszélek vele én, kiönti a kicsi lelkét, összepakolok, és már itt sem vagyok! – Mire a mondatot befejeztem, már a lépcső felénél jártam. Az emeleten balra indultam, ahol a második szoba az enyém, a harmadik pedig Nate tulajdonát képezte. Halk zene szólt ki a fehér ajtó mögül, ezért a kopogást meg sem próbáltam. Tudtam, ha halk zene szól, az azt jelenti, hogy a zene igazándiból üvölt, csak éppen egy fülhallgatón keresztül.

            Mikor beléptem, Nate könnyes szemében láttam, hogy már várta betoppanásom pillanatát. Örökké egymástól függtünk, mindent megbeszéltünk. Naponta, sőt óránként veszekedtünk, de egymásért ölni is képesek lettünk volna. Az ajtót kulcsra zártam magam mögött, majd sietve odamentem az öcsémhez, szorosan átöleltem, mire ellökött magától.
- Mégis mi a frász bajod van? – Kiáltottam rá, amikor a szekrényen koppant a fejem.
- Ne ölelgess. Utállak! Utálok mindenkit! – Láttam, hogy a szeme a haragtól izzik. Sosem láttam még ilyennek. Körülnéztem a szobájában.  Az ajtóval szembeni ablak be volt sötétítve, így a jobbomra eső asztali lámpát felkapcsoltam. A francia ágy, ami az ablak előtt kapott helyet, csupa kosz volt. A mellette lévő éjjeli szekrény mindhárom fiókja az ágyra, s az ágy mellé volt borítva. A szoba felénél elhelyezett könyvespolc üresen állt, hiszen az összes könyv a padlón hevert. Az íróasztalon, amin most Nate üldögélt, összetépett fényképek sokasága jelent meg. A falon egy-egy vérnyomot láttam, s az öcsém kezére futott a pillantásom.
- Te teljesen hülye vagy? – Kihúztam a fülhallgatót a számítógépből, hogy a zene hangosabb legyen, így kedvemre kiabálhattam. – Szétvered a kezed egy rossz nap miatt? Felfordítod a szobádat? Itt bőgsz, mint egy kis pisis 3 éves? Ki a frász vagy te és mit csináltál a mindig erős és kitartó öcsémmel? Hová tüntetted el őt? -  Odasétáltam az ablakhoz, s közben eredményesen belerúgtam minden utamba kerülő tárgyba. Széthúztam a függönyöket, mire láttam, hogy Nate szeme összeugrik. Csupán tíz perce ücsörgött a sötétben, de már nem bírta elviselni a fényt. Nem vártam meg, hogy válaszoljon, inkább hozzá fordultam, s kicsit higgadtabb hangon folytattam a mondanivalómat: - Több vagy te ennél. Mit művelsz magaddal? Miért tetted ezt?
- Szakítottunk. Lisa azt mondta, hogy ennyi idősen ő még szabadságot akar. Sőt azt is mondta, hogy megcsalt, és ezt így tovább nem tudja folytatni. Az összes képet elégettem, tomboltam, mert dühös voltam. Tudod jól, hogy mennyire faltam a nőket, de ő akkor is az első volt számomra, akit sosem csaltam meg, s sosem hagytam cserben. – Igazat mondott. Láttam a szemében. Akármekkora széltoló is volt az öcsém, tudtam, hogy Lis sokat jelentett neki. Mi több, ő volt élete szerelme. – Nem tudom, hogy most mitévő legyek, az azonban biztos, hogy nem leszek a kis pincsije. Ha megcsalt, akkor már nincs tovább. Bármennyire szeretem, el kell őt felejtenem. – Mormogta magában, de tudta, hogy nem lesz rá képes. Még egy jó ideig biztosan nem.

1. fejezet 1. rész

Első fejezet

            Minden egy bizonyos pénteki nappal kezdődött. Sohasem éreztem magam annyira egyedül, mint akkor. Anya új férjet egyszerűen kiakasztott, utáltam őt. A bájos műmosolya mögött senki sem látta a gonosz mostoha apát, a mogyorószínű szemeiben a pokol tüzét. Minden barátomat elüldözte, sosem akartam őt látni. 2013. június 14-e volt, a suli utolsó napja. Az utolsó órákon ülve már egyre inkább számoltam vissza a perceket, hogy a csengő megszólalása után 3 csodás hónapra eltűnjek anyám, s az idegesítő Carl életéből. Mikor a csengő megszólalt, már futottam is a szekrényemhez, ám amikor az ajtón kiléptem volna, az alsós „legjobb barátnőm” kigáncsolt.
- Jézusom, Reyna te semmit sem változtál. Ugyan olyan gáz vagy, mint mindig. – Szánalmas tekintetet vetett rám izzó zöld szemével, majd méz szőke haját félresimítva egy „örülök, hogy megalázhattalak” csókot dobott nekem. – Remélem, ezúttal nem térsz vissza a nyári kalandodból!
- Nem kell aggódnod, Mia. Örökké veled leszek. – Válaszoltam gúnyosan, fejemet a magasba emeltem, felálltam, majd méltóságteljesen elsétáltam. Utáltam ezeket a napokat, csak a megaláztatás, balhék minden méteren. Régen tényleg a legjobb barátnőm volt, ám mára csupán egy szőke ribanc, akinek szívesen összevarrnám a száját. Őszintén nem tudom, hogyan is jutottunk ideáig.

            Elértem a szekrényemig, minden könyvemet gyorsan bevágtam egy táskába, és már indultam is az ajtó felé. Mikor kiléptem az ajtón, az teljesen olyan volt, mint a filmekben. Szinte láttam magam kívülről, ahogy lassított felvételben kitoppanok az ajtón, barna vállig érő hajamat a szél óvatosan megemeli, a nyári napsütés megcsillan égszínkék szememben, s egy titkolt pillantást vetek életem szerelmére. Természetesen ő erről sosem fog tudni, ahogy senki más sem. Hirtelen a gyönyörű filmbeillő pillanat megszakadt, hiszem a titkolt pillantásom eltitkolása nem is volt olyan könnyű. A szép kis lassított felvételem egyenesen égő irányt vett, amikor szinte az ölébe estem annak a fiúnak, akire mindig is vágytam. Christian rövidre nyírt barna haja, gyönyörű szeme, s csillogó mosolya annyira elvette az eszemet, hogy el is felejtettem a lábaim előtt heverő hosszadalmas lépcsősort.
- Héj, Rey vigyázz egy kicsit. Még a végén bajod esik! Azt ugye te szem szeretnéd? – Ő nem úgy viselkedett, mint a többiek ebben a suliban. Megértő volt, aranyos, kedves hangjából szinte áradt a boldogság. Akár még jóban is lehettünk volna, de apa balesete óta bezárkóztam, s senkivel sem voltam hajlandó szóba állni. Chris kedves volt velem, de ő mindenkivel kedves volt. Hiába reménykedtem volna. – Hahó, itt vagy még? – Kérdezte vicces hangon, amire egy szelíd mosoly, s egy fejbiccentés volt a válaszom, majd sietve az autóm felé vettem az irányt.